Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntünk a
Csipkebogyós Madármegfigyelő Lesben. Szívből örülünk, hogy szabadidőd kellemes
és tartalmas eltöltéséhez madárlesünket választottad. Fotós leseket működtető
lelkes kis csapatunk igyekszik mindent megtenni azért, hogy maximálisan jól
érezd magad, és valóban szép és emlékezetes élményekkel illetve képekkel
térhess haza.
A les amit fölkerestél,
a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet valamint a Hanyi-ér által ölelt
területen fekszik, ennek köszönhetően madárvilága igen gazdag, és évszakonkénti
kitekintésben is nagyon változatos.
A késő őszi – téli
időszakban, novembertől-márciusig, a magevő madarak számára állandó téli etetést
biztosítunk, ezzel folyamatos vonzerőt kínálva a cinege –és pintyféléknek,
sármányoknak, de megfordul itt a vörösbegy, szajkó, harkályfélék, és több
rigóféle is. Szintén a téli időszakban, a ragadozó madarak számára alkalmi
kihelyezett élelemmel kedveskedünk (heti 1-2 alkalommal), amelynek köszönhetően
olykor egy-egy egerészölyv, gatyás ölyv, héja, és egyéb ragadozók
felbukkanására is jó eséllyel számíthatunk.
A nyári költési
időszakban, a tavasszal kihelyezett odúkban reményeink szerint búbos banka, szalakóta,
kuvik megtelepedése várható, amely fajok megfigyelése és fotózása a
madárbarátok egyik legkedveltebb elfoglaltsága.
A madarakon kívül
jelentős a terület emlős állománya is, első sorban őz, nyúl, róka megjelenése
fűszerezheti programunkat.
Amit kérünk, hogy itt
tartózkodásod során tarts be Te is:
· A les látogatása kizárólag előre bejelentkezéssel, az alábbi időszakokban lehetséges:
o
7:00 – 12:00 óra között
o
12:00 – 16:00 óra között
o
16:00 – 19:00 óra között (csak nyári
időszakban)
(Igény esetén az egyes
szomszédos időszakok tetszés szerint összekapcsolhatók.)
A les folyamatos és
megbízható működése érdekében –figyelembe véve a területen élő madarak emberi
zavarásra való fokozott érzékenységét–, a meghatározott időszakok fegyelmezett betartására
a zavarás minimalizálása és az élőhely háborítatlanságának hosszú távú megőrzése
miatt van szükség.
·
A választott időszakon belül, azt
megszakítva a lest elhagyni nem szabad. Ezért mindenképp célszerű pl. a folyóügyeket
a les elfoglalását megelőzően elintézni.
·
A megfigyelő lesben és annak környékén
lehetőleg teljes mértékben kerüljük a zajt, kizárólag a halk, csendes beszéd a
megengedhető. A mobiltelefon aktív használatát (bármely hangjelzés, illetve
hívások fogadása, indítása, beszélgetés, stb.) a lesben tartózkodás ideje alatt
kérjük mellőzni.
·
A helyszín elhagyását megelőzően, a
Látogató köteles a lest maga után szabályszerűen bezárni.
·
A látogatás során esetlegesen tapasztalt
bármely rendellenességet, szokatlan vagy esetleg furcsa dolgokat, stb., kérjük,
hogy haladéktalanul jelezd a +36 70 633 3091 telefonszámon.
·
Kérjük, hogy a lest és annak tartozékait
szíveskedj rendeltetésszerűen használni, hogy az utánad érkezők is ugyanúgy
rendben találják, ahogyan azt Te átvehetted.
·
A lesnél szemetest semmilyen formában nem
üzemeltetünk, ezért kérünk, hogy az esetlegesen keletkező szemetet
maradéktalanul szíveskedj magaddal vinni.
Tájékoztatunk, hogy a
les és szűkebb környezete a biztonságos működtetés valamint a hatékony
megfigyelési adatgyűjtés érdekében állandó megfigyelés alatt áll, az objektum
körül történő események és mozgások mind rögzítésre és e-mailben továbbításra kerülnek.
Felhívjuk egyúttal
szíves figyelmed, hogy Pély külterületén további megfigyelő leseink is
működnek, amelyek szintén fölkereshetők. Ezzel kapcsolatban kérünk, érdeklődj
telefonon, vagy kísérd figyelemmel elektronikus oldalaink tájékoztatóit.
Köszönjük szépen
együttműködésed, kívánunk tartalmas és kellemes időtöltést!
Tisztelettel és üdvözlettel:
Pély Község Önkormányzatának vezetői,
valamint
Vágány Zoltán
geográfus, fotográfus
+36 70 633 3091
A Csipkebogyós Madármegfigyelő Les látogatási díjszabása (2022. évben)